February 26, 2013

American Horror Story: A 3. évadról

2013.10.05.
Új poszt, friss információk!

2013.08.02.
Az 1. évados Alexandra Beckenridge is visszatér az új felvonásra! Sarah Paulson Jessica Lange lányát játssza, Lange karaktere Fiona lesz, Paulson pedig Cordelia-t alakítja. Kitalált karakterek és történelmi figurák is felbukkannak, Bassett Marie Laveau-t, Bates pedig Madame LaLaurie-t játssza, ahogy azt korábban már híresztelték is.

2013.07.30.
A színészek már New Orleans-ban vannak, a 2. szezon begyűjtött nem kevesebb mint 17 Emmy-jelölést (Lily Rabe mellőzését ki érti?), és Taissa Farmiga mellett már Denis O'Hare is csatlakozott egy évad kihagyás után!

2013.06.10.
Az FX fejesei elképzelhetőnek tartják, hogy az új évadot egy elemző talkshow kövesse, olyasmi, mint a Talking Dead, a The Walking Dead kísérőműsora.
Patti LuPone elárulta, hogy ő nem boszorkányt, hanem egy mélyen vallásos karaktert alakít majd, amolyan anyukatípust a Carrie-ből. Ha kell ennél a figuránál szörnyűbb, a legújabb találgatások szerint az évad "igaz történet" részét Delphine LaLaurie karakterére alapozzák: talán ő lesz, akit Kathy Bates életre kelt. Ennek fejtegetése itt olvasható.
A forgatás július közepén indul New Orleans-ben.

2013.05.29.
Csak kiírtak végre egy casting call-t egy férfi karakterre! Egy Hank nevű, 40 év körüli férfi eljátszásához keresnek színészt, aki valamelyik női karakter férjeként lép színre - eddig úgy tűnik, 6 epizódban, úgyhogy nem spoiler, ha már most megjósoljuk halálát. Lehet, hogy megvan Dylan McDermott harmadik karaktere az AHS-ben?

2013.05.23.
Míg az Asylum bezsebelt 6 friss Critics' Choice-jelölést, addig a Coven-höz már riasztóan sok színésznő ír alá: A Tony-díjas Patti LuPone-t és az Oscar-jelölt Angela Bassett-et most Emma Roberts (Sikoly 4.) követi. Lassan fél Hollywood aláír az új évadhoz, de férfiszínészek közül még mindig csak Evan Peters-ről tudni. Emma Roberts egy sokat partizó lányt alakít majd, talán azt a Madison-t, akire egy hónapja írtak ki casting call-t.
A harmadik sztori forgatása júliusban kezdődik.

2013.04.29.
A csodás Gabourey Sidibe (Precious) is csatlakozott a Coven-höz!

2013.04.28.
Casting call-t hirdettek ki egy Madison nevű fiatalos, szexi hollywoodi sztár-típusú karakterre, aki 9 részben bukkan majd fel.

2013.03.16.
Miután Frances Conroy is hivatalosan aláírt (ezúttal jelentősebb szerepre), az alkotók felfedték az új évad címét. Az American Horror Story: Coven (a szó boszorkányok gyülekezetét jelenti) az előző évadokkal ellentétben helyszínek tekintetében is dinamikusnak ígérkezik. Több városra, több és végre sok külső helyszínre számíthatunk.

2013.03.01.
A talán visszatérő Dylan McDermott így kommentálta, mennyire kiváló választás Kathy Bates az új évadra: "She really is. All the witches of Salem…there's plenty of them!".

2013.02.26.
Zachary Quinto ezúttal nem, de Taissa Farmiga már biztosan visszatér, és vele együtt jön Frances Conroy is.  Lily Rabe és a lent felsoroltak mellett pedig úgy tűnik, a Tortúra sztárja, a legenda Kathy Bates is aláír az új évadhoz! Ennél jobb hír már csak az, hogy szoros kapcsolatban áll majd Lange karakterével: kezdetben barátság köti őket össze, később ellenséggé válnak.

2013.01.18.
Most már biztos, hogy visszatér Sarah Paulson és Evan Peters is, utóbbi a Murder House-beli szerepéhez hasonló figurát alakít majd ("a sobbing psychopath").
Murphy nyilatkozata teljesen rácáfolt a történelmi időkben játszódó voodoo-val vagy Salem-mel kapcsolatos feltevésekre: a 3. évad napjainkban játszódik, témája a nőhatalom, protagonistája pedig egy valóságos ikon, egy "glamor-cat" (Jessica Lange, ki más?). 
Lesz benne horror-románc, a tematika pedig hagyományosabb volta miatt is sokkal közelebb áll majd a nézőkhöz. A 13 részes új évad könnyedebb hangvételű lesz, emellett időben és térben ugrálás ahogy eddig, ezúttal is várható.
A sorozat atyja szerint Lange szinte már produceri státuszban tevékenykedik, az ő kénye-kedve szerint járnak el a színészek kiválasztásában. Ennek megfelelően még több szereplő visszatérése várható a Murder House című első évadból.


2013.01.04.
Az IMDb lelkes közönsége csakhamar a végére járt a 10. részben elbújtatott információmorzsáknak. Murphy valóban vizuális jeleket hagyott, és ezeknek valóban köze van a zenegéphez és a táncjelenethez. Mint azt fentebb írtam, a sorozat atyja szerint egy óvatlan pislantással lemaradhatunk az infóról, márpedig a The Name Game hirtelen és gyors vágásai feltűnően Jude nővér előadása körül bújtak meg.

Mint azóta kiderült, a zenegépen feltüntetett előadók és dalok mindegyike New Orleans-hez kötődik. Csak az első példát kiemelve: Édith Piaf egyik beceneve Witch Queen of New Orleans volt. Hihetetlen, hogy az AHS készítői ennyire odafigyelnek a részletekre, és itt még nincs vége.

Az említett jelenet alatt többször is felvillan egy beteg babát szorongatva a kezében. Bár egy Chucky-szerű horrortól sem ódzkodnánk, a két kulcsszót összekötve nem jöhet már szóba, mint a vudu vallás, ami Amerikában egyértelműen New Orleans-hez köthető. 
A voodoomuseum.com leírást ad a Vudu három szakaszáról New Orleans városában. Ezek alapján az 1700-as évektől napjainkig bármelyik időpontot kiválaszthatják a sorozat alkotói.

Amíg hivatalos információk nem szivárognak ki, illik megjegyezni, hogy a minap az Asylum évad legragyogóbb színésze, Lily Rabe is úgy nyilatkozott, szívesen térne vissza egy új etapra.

2013.01.03.
Bár a tegnap visszatért Asylum új részéről, a The Name Game-ről csak jövő héten emlékezünk meg bővebben a blogban, a sorozat készítője, Ryan Murphy nyilatkozatai miatt elindítom az új szezonról szóló posztot. 

Az American Horror Story 3. felvonását már november közepén, alig pár héttel az Asylum indulása után berendelte az FX, és Jessica Lange rögtön kijelentette, szeretne ismét részt venni a projektben. Azóta több mellékszereplő, így Mark Margolis, Chloë Sevigny és Lizzie Brocheré is lenyilatkozta, hogy szívesen csatlakozna az új agymenéshez. Pontos tényeket azonban a tegnapi napig nem fedtek fel a készítők, mi több, könnyen lehet, hogy még tegnap sem.

Az AHS történetében ugyanis lassan hagyománnyá válik, hogy minden évad végén kap a néző némi előrejelzést a következő szezon témájáról. Az első, Murder House alcímű évadban az akkor még médiumot alakító Sarah Paulson ejtette ki a száján: "asylum". 

Tavaly a médium Billie Dean fedte fel a második évad tematikáját

A nézők szerint a tegnapi részben felbukkant zenegépnek köze lehet a titkos üzenethez. Felcsendül az "I Put a Spell on You" című dal, ami rögtön alátámasztaná a rajongók régi megérzését, miszerint a salemi boszorkányperek korába repít majd minket az új évad. Maga a "The Name Game" dal pedig a Congress Records felvétele, ami alapján gyaníthatjuk, hogy Washington lesz a színtér. Megint mások a tegnapi részben elhangzott Pepper-féle monológgal példálóznak: ez a mutatványos-cirkuszi felállást igazolná, ami szintén hetek óta téma a lehetséges színterek kapcsán.

Ezek a találgatások azonban nem veszik figyelembe Murphy tanácsát, aki idén kijelentette, ezúttal másfajta, nem valaki szájából elhangzó információt kell keresnie a nézőnek, s a 10. részben akár egyetlen pislogással lemaradhatunk a jelekről. Ha hihetünk neki, márpedig miért ne hinnénk, akkor vizuális nyomokat kell keresni. Murphy még azt is mondta, hogy az Asylum-ből hiányolta a hősszerelmes vonalat, ami a Murder House-ban jelen volt, és ezt visszahozná a harmadik etapban. Azt nyilatkozta, szeretne "evil glamour"-t vinni az új felvonásba, ami állítása szerint nem lesz olyan morbid, mint az Asylum, mert szerinte az amerikai egészségügyi intézményeknél félelmetesebb nincs (szerintem pedig a 2. évad egyre csökkenő nézettsége állhat az irányváltás mögött). 

Akárhogy is, még három epizód van hátra a jelen évadból, februártól pedig egész biztosan beindul a híráramlás. Ez a cikk pedig folyamatos frissítés alatt áll majd, így minden lényegi információról beszámolok.


*Csernák Ákos

No comments:

Post a Comment